2011. augusztus 1., hétfő

Gyors bejegyzés az arckrémezésről :)

Ezt már olyan régen le akartam írni, és most úgyis rohanásban vagyunk (Tiszadobról Balatonfüredre, Fehérvári megállással...), a rohanáshoz pedig a legjobban egy rohanós bejegyzés illik. :)
Sok helyen olvastam már arról, hogy a natúr sheavaj akkor a leghatásosabb, ha nedves bőrre visszük fel (bocs, a hivatkozásokat majd legközelebb). Így tudja a legjobban kifejteni a hatását, így ápolja a legjobban a bőrt. Azt, hogy ez miért van, sajnos nem tudom, ha valaki igen, megköszönöm, ha megosztja velünk, aztán majd én is utánna nézek, ha hazaértünk. :) Ugyanez igaz az olajokra, valamint az olajkeverékekre is (ezt Stadelmann könyvében olvastam, a Bevált Aromakeverékeim-ben). Mindezek miatt egy ideje már megérett bennem a gondolat, hogy talán a sheavajas-olajos arckrémeim is még hatékonyabbak lennének, ha vizes bőrre vinném fel őket. Megkértem néhány ismerőst, rokont, barátot...stb., (valamit én is részt veszek a kísérletben) hogy alkalmazza így az arckrémet egy ideig, és mondja el a tapasztalatait. A tapasztalatok a vártnak megfelelőek voltak: mindenki egyöntetű véleménye az volt, hogy a krémek így még intenzívebb hatásúak, szinte azonnal puhává teszik a bőrt, és végül, de nem utolsó sorban még kevesebb is kell belőlük!
Az alkalmazás tehát a következőképpen történik: a tiszta bőrre (arc, vagy test, most mindegy) kis vizet felviszünk, csak annyit, hogy éppen vizes legyen (jó alkalom erre a zuhanyozás, vagy arcmosás), erre jön a krém, amit alaposan bemaszírozunk. A hatás pedig garantáltan nem marad el!! :))

1 megjegyzés:

  1. Én is így alkalmazom néhány napja, és meg kell mondjam, tényleg jobb. Hamarabb beszívódik, és nincs az a fura olajos fíling a bőrömön.

    VálaszTörlés