2014. augusztus 31., vasárnap

Fűszerek a télre

Nyár vége van, ideje tehát felszedni az illatos fűszernövényeket, hogy aztán megszárítva dobozba zárhassuk ezek illatát-zamatát, majd a hideg téli napokon finomabbnál finomabb ételeket varázsolhassunk belőlük az asztalra. Mivel a mi kertünk alapvetően vegyszermentes, ezért ezen a módon, amit alább leírok, tulajdonképpen bio fűszereket készíthetek házilag.

Nálunk kerti kakukkfű:



rozmaring:



lestyán:



és természetesen levendula, valamint majoranna van a kertben.
A lestyánnal még éppen időben vagyunk, mert pár hét múlva, ahogy bejönnek a hideg reggelek, elkezd sárgulni és száradni a levele, és akkor már ízében sem olyan értékes.

Ha szedünk egy nagy csokorral ezekből a fűszernövényekből (kb annyit, amennyi télre kell nekünk+az ajándékozásra is gondolhatunk...), megmossuk, lecsepegtetjük, és árnyékos, de kellemesen szellő járta helyre tesszük őket, egy olyan rekeszbe, ami megfelelően lyukacsos, akkor néhány nap alatt megszáradnak, és már tárazhatjuk is be őket a télre. :)

Én a krémek tárolására használt sötétített üvegtégelybe szoktam tenni őket, így megvédem a bennük lévő ízanyagokat a fénytől is.

Természetesen nemcsak ételek ízesítésére használhatjuk őket, hanem szappankészítéshez, és kencekészítéshez is. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése