2011. július 9., szombat

Az szupergyors lúgoldásról

Már egy jó ideje piszkálta a csőrömet, hogy hogyan is lehetne meggyorsítani a NaOH oldásának folyamatát. (A NaOH oldásáról már írtam, itt.)

Nekem mindíg csak a gyerekek lefektetése után, este van alkalmam ezt a tevékenységet végezni, hiszen lássuk be, nem túl jó ötlet apró, ugráló lábacskák között a lúggal játszani!! Mostanában a leghosszabbak a nappalok, az én gyerekeim pedig – kiscsirkék módjára – mindíg kivárják, amíg lemegy a nap. És mire ők ágybe kerülnek, már én is hulla fáradt vagyok az egész napi nyomulástól, és nincsen kedvem még lúgot is oldani... Az előbb felvázolt körülményekkel esett egybe szerencsésen, hogy egyik nap Titusz egy liter kecsketejjel állított be. Nyilván azért hozta, hogy igyuk, de nekem rögtön felcsillant a szemem, és felkiáltottam: jajdejó!! Ezt ugye azért hoztad, hogy szappant főzzek belőle?? :) Szerencsére nekem csak kb 2 dl kellett a szappantömbhöz, így a többit kis családom megihatta...:) A lényeg, hogy kecsketejes szappant úgy kell készíteni, hogy a tejet, amiben a lúgot szeretnénk oldani, le kell fagyasztani, hogy a NaOH ne tegye tönkre a tejben lévő tápanyagokat, vitaminokat...stb. Miután jégkockákat csináltunk a tejből, erre adagoljuk rá a szilárd NaOH-t, viszonylag gyorsan, de azért nagyon óvatosan, természetesen ugyanúgy védőruházatban!!! Ilyen formában a lúgoldás, akár hiszitek, akár nem kb. 2 percet vesz igénybe! Annyira örültem neki, hogy nem kellett fél órát lögybölnöm, hogy azonnal bekattant: a desztvizet is le fogom fagyasztani! Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe???

És lőn: a következő szappanomhoz már így oldottam a lúgot. Ez persze némi előrelátást tesz szükségessé, hiszen előre ki kell mérni a desztvíz mennyiségét, ezt jégkockatartóba tenni, kivárni, míg megfagy, aztán kiaprikálni a jégkockatartóból, és erre önteni a lúgot. A legszebb az egészben az, hogy mindez napközben is lehetséges, mert nem vesz igénybe sok időt. Kis Bendegúzom nagyon lelkes segítség, imádja, ha valamit éppen alkotunk, és így már ő is, tulajdonképpen veszélytelenül részt tud venni a dologban. Együtt kimérjük a desztvíz mennyiségét, beletöltjük a jégkockaformákba (ez neki a kedvence), és várunk, amíg megfagy a víz. A jégkockákat aztán befőttes üvegbe töltjük. Ez az a pont, ahol a párom kiviszi Rékát az udvarra, Bendegúz tisztes távolban leül, és áhitattal nézi, amit csinálok. Én kimérem a NaOH-t, és vízfürdőben a lefagyasztott jégkockákra adagolom. Kicsit öntök rá, bezárom, összerázom, aztán még egyszer, aztán még egyszer...stb. Tényleg, 2 perc az egész. Amikor pedig rámértem az összes lúgot, ráteszem az üvegre a tetejét, beállítom a vízfürdőbe, és megvárom, amíg felolvad a jég. Ez még 2 perc. És ennyi! Már önthető is az olajokra, és készíthető a szappanmassza. Fontos, hogy mindenképpen várjuk meg, amíg a jég teljesen feloldódik, és az üvegen keresztül azért ellenőrizzük a hőmérsékletet. Ha nagyon lehül az oldat, akkor vegyük ki a vízfürdőből, hogy az elszappanosodási folyamathoz szükséges 40 fokot elérje az oldat hőmérséklete. Így az egész szappafőzés, mindennel együtt 15-20 percet vesz igénybe.
Ennyit pedig még a család is tud várni!! :))

3 megjegyzés:

  1. Én a nagy tejfölös poharakban rakok a fagyasztóba folyadékokat, gyógyteákat, tejsavót és azt mérem le.
    Na ez ritkán annyi, mint kéne, inkább kicsit kevesebb, de azt hideg vízzel kiegészítem vagy valamilyen hideg folyadékkal.

    VálaszTörlés
  2. Én is próbáltam így, de nekem valahogy nem oldódik egyenletesen, és összeáll a NaOH nagyobb lemezekké az edény alján, és így a végére megbarnul a tejsavó...:( mondjuk a víznél nem gond, ott szoktam így :))
    Üdvözöllek nálam!! :)

    VálaszTörlés
  3. A hideg folyadéknál az a jó még, hogy rá lehet csukni az edény tetejét, és rázogatni.
    Ugyanez a szobahőmérsékletűnél már puffog, veszélyesnek tűnik :)

    VálaszTörlés