2011. november 24., csütörtök

Kecsketejes-sheavajas melegen készült szappanok

A két képen nem a fent említett szappanok szerepelnek...:) az az igazság, hogy úgy emlékeztem, hogy már készítettem képet ezekről, de úgy látszik, hogy mégsem, és most már késő van, nem állok neki fotózni.
Majd holnap.
A szappan maga azért érdekes, mert bár a meleg szappanokat zsírfelesleg nélkül kell főzni, de amikor elkészültünk vele, nyugodtan adhatunk hozzá kb. 5 %-nak megfelelő olajat, vagy zsiradékot. Én ehhez a szappanhoz sheavajat adtam a végén, és ebben az az érdekes, hogy így a shea vaj egyáltalán nem szappanosodik el, hanem szépen benne marad a szappanban, és a közeg sem olyan extrémen lúgos, hogy tönkre tegye az értékes anyagokat benne. Én - többek között - ezért szeretem a meleg technikát! :)










Ééés, közben a szappanokról is készült fotó:

4 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter, látom, hogy ez egy régi bejegyzés, de talán kapsz róla értesítést. A meleg eljárásnál is simán használod a friss/fagyasztott kecsketejet folyadékként? Én így csinálnám, remélem a fenti szappan is így készült, mert akkor neki merek vágni. :) Sok helyen olvastam, hogy meleg eljáráshoz nem alkalmas, helyette tejport használnak, amit végül adnak hozzá, formába öntés előtt, de nekem itt a tej a fagyasztómban. Nem ég meg? Hogy viselkedik? Egyszerűen nem találok egyértelmű választ a neten. Köszi! Üdv, Ági

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Kérlek ne haragudj a késői válaszért, remélem, hogy még nem adtad fel a meleg kecsketejes szappan elkészítésének tervét ;) Igen, simán használtam, úgy, ahogy a hideg eljárásnál. Nem ég meg, hiszen "csak" 75 fokon melegszik a szappan. Ez nyilván 3-4 órán keresztül viszonylag magas hőmérséklet a friss, kezeletlen kecsketejnek, és sokan ezért adnak a már kész szappanhoz inkább tejport. Biztos az is, hogy a hideg eljárással jobb minőségű kecsketejes szappan készíthető, így ha ez a cél, akkor inkább hidegen készítsd el. Nekem itt a sheavaj volt a lényeges, a kecsketejet csak az alap zsírosság miatt használtam, illetve nyilván azért így is sok értékes tulajdonsága megmarad a kecsketejnek is. A lényeg, hogy baja nem lesz a szappanodnak, sem a kecsketejnek, kipróbálni meg majdnem mindent érdemes. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      köszi a választ, még csak most lesz időm elkészíteni, de így már neki merek állni a meleg eljárásnak is. :)

      Törlés
  3. Rendben, várom a beszámolót! ;) És jó mulatást! :)

    VálaszTörlés