2012. november 24., szombat

Kék szappan

Ősz elején, amikor megkezdődött az óvoda, egyik délután, hazafelé menet, Bendegúz egyszer csak egy kis darab szappant halászott elő valahonnan a zsebe mélyéről. Elrendezgette a kis szappankát a tenyerén, majd hozzám fordult, és azt mondta: Anya, ezt neked hoztam, látod, ilyen a kék szappan, neked is kell ilyet készítened. Átvettem tőle a pici darabot, gondosan és látványosan elraktam a kincseim közé, és biztosítottam a felől, hogy a kék szappan idővel el fog készülni.

Azt persze ő nem tudta, hogy nekem vajmi kevés eszköz áll rendelkezésemre ahhoz, hogy kék színt kreáljak, lévén vállaltam betartani azt a kitételt, hogy csak természetes alapanyagokat használok. Azóta eltelt néhány hónap, és a "probléma" is feledésbe merült, mígnem egyik nap kaptam egy e-mailt, amelyben volt egy link egy kék színű szappanról, amit szénnel színeztek. Na, gondoltam, ez lesz az, ezt ki kell próbálnom!

Arra gondoltam, ha már kék, akkor legyen levendulás, hogy a kékség értelmet nyerjen. :) 300g masszát használtam (a jól bevált oliva-kókusz keveréket), ehhez 2 tabletta carbo activatust (igen, azt, amit a gyógyszertárban szoktunk venni egyéb gondokra...) porítottam, egyszerűen, egy fa mozsárban. Egészen gondosan el kell porítani, hogy biztosan ne maradjanak benne göbök, mert akkor nyilván a szappanban sem oszlik el maradéktalanul. Ezt a porított szenet adtam a trace-hez, jól elkevertem még botmixerrel, és formába öntöttem. Először leginkább kékes-zöld volt a színe, de idővel szépen bekékült. Gyanítom, hogy a szín mélységét a szén mennyiségével lehet szabályozni, de erről még nem szereztem bizonyosságot a gyakorlatban.



3 megjegyzés:

  1. Szia én is készitettem ilyen szappant, neked hogyan jőtt be? Nekem nem habzik annyira, nem tettem bele kókuszolajat. De kellemes vele mosakodni.

    VálaszTörlés
  2. Most már habzik, úgy vettem észre, hogy idő kella szappannak, hogy habozzon. Össze kell érnie. ha meg szeretnéd nézni, hogyan néz ki az enyém a mindennapiaprosagok.blogspot.com-on megnézheted.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Bocsánat, hogy csak most tudok reagálni. Nekünk habzott rendesen, ez valószínűleg a szokásos 1/5-öd rész kókuszolajtól van, nem hiszem, hogy a szén befolyásolja a habzást.:) Ami viszont feltűnő, hogy ezek a szappanok puhábbak, mint a szokásosak ugyanezzel az olajkeverékkel, ez gondolom már a széntől lehet...

    VálaszTörlés