2015. december 25., péntek

Arcpakolás rózsavízzel – vendégblogger bejegyzés :)

Egy közös workshopra (Natúr fürdőszobai ápolás) kerestem egy jó kis kényeztető receptet. Sokat gondolkodtam rajta, mert a rohanó napjaim miatt egyáltalán nem élek pakolással, az évek alatt kikopott a mindennapjaimból (6 gyerkőc, építkezés és kisebb munkák mellett :) ). Keresgélés közben eszembe jutottak a régi emlékek gyerekkoromból. Anyukám, aki mindig szakított időt arra (most is), hogy szépüljön, minden vasárnap csinált pakolást az arcunkra és a hajunkra, persze 1 órára mindig viccesen néztünk ki, de megérte. Az alapanyagaink a háztartásban fellelhető anyagok voltak, pl. tojás, gyógynövény főzet, tejszín és sör a hajunknak (mindig elmesélte, hogy az ő nagyanyja aki, az 1900 as évek elején volt fiatal hogyan szépült, mik voltak az akkori szokások, hosszú haját, ami földig ért hogy tartotta karban). Megihletődtem és a modern kor igényeinek megfelelő pakolásban gondolkodtam. Így olyan anyagokat szerettem volna beletenni, ami tényleg kényeztet, de természetes és jó minőségű, már már professzionális, de egyszerű, halandó nők számára is elérhetőek. Találtam egy alapreceptet, amit módosítottam, mert nem éreztem elég natúrnak, és fel is turbóztam kicsit. Bár a kozmetikai szerekben sokat használják a glicerint, én mégis kivettem. Ezt a fajta arcápolást nem használjuk naponta, ált hetente, heti 2x. Szerintem ez egy fajta kényeztetés is a bőrnek, egyfajta rituálé. Időt adunk a bőrünknek h regenerálódjon, feltöltődjön, szépüljön, kicsit mi is megpihenünk a mindennapi rohanásban. Azt nem tudhattam h milyen bőrtípusú asszonyok, lányok jönnek, így többféle variációval készültem. Az a jó az egészben, h a saját bőrünk állapotának megfelelő pakolást készíthetünk, variálva az összetevőket. A bőr állapotait tekintve lehet normál, száraz, zsíros, érzékeny, lehet pattanásos, gyulladt, miteszeres, tág pórusú, idősödő stb. Ha nem ismered a sajátodat, bátran kérdezz meg egy kozmetikust. A házi pakolás összetevőit tekintve most használunk agyagot, aromavizet, illóolajokat, emulgeáló szert és némi természetes tartósítószert, hogy ne csak egyszeri legyen a pakolásunk. Agyagvariációk: fehér, rózsaszín, és zöld. Aromavíz egészen sokféle lehet. Orvosi levendula, damaszkuszi rózsa, citromfű, szantál, cickafark stb. Illóolajok: szintén rengeteg a lehetőség, attól függően h mi a probléma, vagy mit szeretnénk elérni. Egy gyors körkérdés után kiderült h itt inkább a normál, száraz bőrűek képviseltetik magukat, így erre alkottunk pakolást. Nekem is normál, télen kicsit száraz az arcbőröm, pattanás nincs, így én is kevertem magamnak (hátha lesz időm kipróbálni :) ) A fehér agyag, vagy más néven kaolin mellett döntöttünk, száraz, érzékeny, normál bőrűeknek kiváltképp, de mindenki kipróbálhatja. Összességében jól tisztít, a bőr mélyebb pórusaiból is képes kiszedni a szennyeződéseket, eltávolítja a felesleges hámsejteket, nyugtat, méregtelenít, regenerál, javítja a bőr szerkezetét. (Zsíros bőr esetén a zöld agyagot, tágabb pórusra a rózsaszín agyagot lehet használni.) Antal Vali oldalán jó kis összefoglalót olvashattok az agyagokról. A pakolás többi összetevőjét is e bőrtípushoz igazítottuk, de szerintem más is kipróbálhatja, mert a damaszkuszi rózsavíz mindenkinek jót tesz. Ha már itt tartunk, az aromavizeknél, kevesen tudják, hogy milyen áldásos hatással bírnak. Az illóolaj gyártás (lepárlás esetén) mellékterméke, hordozza az adott illóolaj tulajdonságait, de gyengédebb formában. Szuper kozmetikai alapanyag. Ami szerintem nagyon fontos, hogy ha már az arcunkra kenünk valamit az nagyon jó minőségű legyen, így ezen elv mentén érdemes az összetevőket beszerezni. Legyen 100%-os tisztaságú, bevizsgált kemotípusú, természetes, vagy bio minősítésű, 1. lepárlású legyen. Beszerzési helyek: illóolaj,bázisolaj, aromavíz, agyag a Panaromtól, a többi a Cosmio-tól Összetevők: 3 ek kaolin 2 ek desztillált víz 1 ek damaszkuszi rózsavíz minden bőrtípus számára ajánlott. Erőteljesen hidratáló, ránctalanító, bőrfeszesítő hatású, segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát, 1/2 tk búzacsíra olaj 80-85%-át telítetlen zsírsavak adják, illetve antioxidánsokban is gazdag. B-, E- és K-vitaminokban, A- és D-elővitaminban, ásványi anyagokban (kálium, foszfor, magnézium) gazdag. Mivel serkenti a sejtek megújulását, a bőrt rugalmassá és simává teszi. Az értett, száraz bőr kiváló ápolószere. 2 csepp geránium illóolaj (tonizáló, bőrfrissítő) 3 csepp levendula angustifolia illóolaj(kiváló bőr és hám sérülésekre) lecitin - emulgeálószer (illóolaj hidrofób, taszítja a vizet, olajos fázissal hozza össze) 8 cs Rokonsal (tartósít) A sok szó után most kezdjünk is neki! Anyagszükségletünk egy műanyag mérő pohár, legyen mélyebb, evőkanál, teáskanál és egy botmixer. A kimért agyagra öntsük rá a desztillált vizet és az aromavizet. Mixeld össze őket, ehhez a keverékhez tedd hozzá a búzacsíraolajt és az illóolajakat és mixelj, közben mehet az emulgeálószer is. Ez egy sima, krémes pép, közepes keménységű massza lesz, ha túl száraz adj hozzá vizes részt, ha túl nedves akkor meg egy kis agyagot. Lemértük egy adag kb. 40 gramm :), 50 ml-s tégelybe elfér, mehet a hűtőbe, így biztonsággal eláll - a sok illóolaj és a Rokonsal is tartósítja. Ne ijedj meg, ha egy idő után 2 fázisra válik szét, használat előtt keverd újra homogénre. ( Az 50 ml -s kozmetikai tégely gyógyszertárban is beszerezhető.) A pakolásunkat a megtisztított arcunkra vigyük fel, ecsettel, vagy kézzel és hagyjuk rajta 10-15 percet, addig pihenj, ha tudsz. Mikor a maszk megszilárdult, langyos vízzel finoman mosd le óvatosan. És voile! szép feszes arcbőr tekint vissza ránk a tükörből. ui: én is kipróbáltam, mert nagyon kíváncsi voltam és babapopsi finomságú lett a bőröm. Biztos szakítok máskor is időt rá.
Pécsen Panarom márkájú illóolajokat, bázisolajokat, valamint aromaterápiás olajkeverékeket a következő e-mail címen rendelhetsz rendkívül kedvező áron: baranyai.liliom@gmail.com :)

1 megjegyzés:

  1. Kedves Lili! Köszönöm a bejegyzést! Szeretettel várok másokat is!!! :D

    VálaszTörlés