2015. január 25., vasárnap

És most a juhtejes szappanokról :)

Mert arról tulajdonképpen még nem is írtam, hogy miért éppen juhtejesek a szappanok, amelyeket mostanság készítek. :)

 Az egyik ok természetesen az, hogy kihívás. Juhtejből kevesen készítenek szappanokat kis hazánkban. Ennek az egyik oka, hogy kevesen fejik a juhokat, mert ez a művelet állítólag igen nehézkes és nyűgös. Így aztán kevés a tej. Azok a gazdák, akik fejnek, sajtot, túrót készítenek a tejből, valamint báránykákat nevelnek segítségével. :) Így kevesen adnak tejet. Nekem több hónapos ádáz kűzdelemben volt részem, mire sikerült kicsikarnom "néhány" liter tejet egy olyan gazdától, akinek a juhteje hatósági állatorvos által ellenőrzött. Mert persze még ez is kell hozzá. Hogy ellenőrzött legyen. Csak zárójelben jegyzem meg, mert ez nem tartozik ehhez a témához szorosan, hogy én személy szerint egyáltalán nem értek egyet ezzel a nagy ellenőrzősdivel, és az EU-s túlszabályozással, mert úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy hatással van az emberek egymással való viszonyára is, méghozzá véleményem szerinz úgy, hogy alapjaiban rombolja az emberek egymás iránti bizalmát. És ez szomorú... Juhokból persze egyébként is kevés van ma Magyarországon, melynek oka főleg az 1960-as évekre nyúlik vissza. Akkoriban ugyanis megjelent a központileg szabályozott, un. intenzív állattartás, mely jelentősen visszaszorította a szabad legeltetést, és persze a gazdák lehetőségeit is. És persze a "hatalmat" a tehenek vették át, valószínűleg azért, mert nagyobb a tejhozamuk, jobban tűrik a bezártságot, és talán úgy lettek tenyésztve, hogy a betegségekre is kevésbé érzékenyek, vagy a meglévő gyógyszerekkel sikeresebben gyógyíthatóak. Pedig a juhtej az egyik leggazdagabb tej, hiszen zsírtartalma majdnem 8%, így az egyik legoptimálisabban feldolgozható tejtermék alapanyag. A húsról, és a gyapjúról pedig már ne is beszéljünk. A juhtej egyébként nagyon finom, édes, magas zsírtartama miatt sokáig eltartható (1 hét után sem savanyodik meg a hűtőben!!!). Valamelyik népmesében megtaláltuk a múltkor, hogy juhtejjel etették azokat a csecsemőket, akiknek nem volt lehetőségük anyatejet enni. Ez azért lehetett, mert összetételét tekintve igen hasonló az anyatejhez, emészthető fehérjéket tartalmaz, magas a zsírtartalma....stb. (ezekről bővebben a referenciaként megjelölt PhD dolgozatban olvashat az, akit érdekel).

 A másik oka annak, hogy a juhtejre esett a választásom éppen az összetételével kapcsolatos. :) A már említett magas zsírtartalom egyedülállóan jellemző rá. Ez egyébként teljes mértékben érezhető a szappanokon is, egyszerűen a tapintásukon...Amikor az első adag juhtejes szappanomat elkészítettem, és végre megértek, és kipróbálhattam őket, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy a bőröm (kifejetetten az arcomon próbáltam ki) sokkal-sokkal puhább, mint amilyennek valaha éreztem. Pedig már jó néhány éve készítek házi szappanokat, csináltam már mindenféle csodafűből, kecsketejből, savóból, tehéntejből is szappanokat, mind nagyon jó, és finom, és természetesen a legjobb választás a bőrünknek, de a juhtej volt a csúcs. Nyilvánvalóan a magas zsírtartalomnak köszönhetően. De nézzük, mi is van még ezekben a szappanokban a juhtejnek köszönhetően? A juhtejnek magas az A-, B-, és E vitamin tartalma, egyedülállóan magas az ásványianyag, a foszfor, a kálium a magnézium, valamint a fehérje tartalma is. Ezeken kívül tartamazza az un. orotsavat, mely vizsgálatok szerint védelmet nyújt a rákos megbetegedésekkel szemben. Sokak szerint a tejekben lévő (és most nemcsak a juhtejre gondolok) mindenféle "anyagok" a szappankészítés során "elvesznek", és az egyetlen, ami számít, az a tejek zsírtartalma, így az minél magasabb, annál hatékonyabb a szappan. Erre vonatkozóan nincsenek még klinikai vizsgálatok (tudomásom szerint), talán ideje lenne elkezdeni csinálni ilyeneket...:) De személyes tapasztalatom az, hogy ez valóban így lehet. (Hasonlóképpen nyilatkozik erről nem egy külföldi szappankészítő oldal, valamint az általam oly nagyrabecsült Tiszta Szívvel Műhely alkotója is a tejes szappanok fül alatt található leírásában, bár ő itt tejport használ...ami nem az én szájízemnek való...)

 A juhtejes szappanoknak ezeken kívül még mélytisztító, bőrhámlasztó hatásuk is van, valamint rendelkeznek bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő hatással is. Tapasztalatok szerint. :)

 Mindezek miatt nemcsak felnőtteknek ajánlatos ezen szappanok használata, hanem a gyerekek számára is. Mi már nem is használunk törlőkendőt, hiszen a legtisztább, leghidratáltabb, pihe-puha selymes babapopsi egy kiadós juhtejes szappanos lemosással érhető el csak igazán!

Próbáljátok ki! :)


Az örök csokis-mentás, a legfrissítőbb szappan!!!


Referencia: https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/13676/de_1575.pdf

2015. január 24., szombat

Szappanjaim engedélyeztetése 4.

Ígértem, hogy írok a laborvizsgálatokról. Termékeink laborvizsgálatának helyes elvégeztetése is egy olyan kérdéskör, ami a szappankészítők körében, tapasztalataim szerint, még nem teljesen világos. Ahogy én értelmeztem, alapvetően arról van szó, hogy ezeket a laborvizsgálatokat részleteiben nem az ANTSZ, hanem az OÉTI ellenőrzi. Persze, nyilván az ANTSZ is ellenőrzi, hogy megvan-e, illetve, hogy negatív-e, de arra, hogy pontosan mely kórokozókra lett bevizsgálva a termék, azt részleteiben az OÉTI nézi meg. Az OÉTI pedig, ha megnézi, akkor a következő kórokozókra kíváncsi: Staphylococcus aureus
Pseudomonas species
Enterobacteriaceae
Candida albicans
Penészgomba szám
összes élő mikrobaszám
és ha tejes (mármint ha valódi tejből van, és nem porból) a szappan, akkor szalmonella vizsgálat is kell.

Ezeknek a vizsgálatoknak az elvégzése termékenként durván 20e Ft-ra jön ki. :( És nagyon kevés labor van berendezkedve arra, hogy ezeket elvégezze. ha jól tudom, akkor az ANTSZ laborok közül is csak a budapesti, és talán a szegedi ilyen. 

Hogyan is küldjük el a laborba ezeket a szappanokat? Elsőként, természetesen, érett szappanokat kell küldenünk. Fajtánként, mindegyikből egy, legalább 60g-osra van szükségük. Ha csak az illóolaj változik, akkor nem kell külön laborvizsgálat az adott fajtának. Ha kiválasztottuk a szappankának, akkor elsőként egy alkalommal lemossuk a felszínüket, hagyjuk megszáradni, majd elcsomagoljuk őket úgy, hogy ne sérüljenek, és semmiképpen ne tudjanak érintkezni olyan anyaggal, ami szennyeződést okoz. Kell mellékelni labormegrendelőt, ami alapján a vizsgálatokat el tudják végezni.

Aztán várunk... :) Általában 4 nap alatt lefut az összes vizsgálat, és készül a jegyzőkönyv, amit postán küldenek el részünkre, és ha negatív minden, akkor annak örülünk. :) 

És innentől már tulajdonképpen sínen vagyunk. A következő lépés a CPNP regisztráció és az ANTSZ bejelentés, valamint a GMP-t kell még megírnunk.

Az ANTSZ bejelentést a gyártási tevékenység megkezdése előtt legalább 30 nappal meg kell tenni. Ezt a bejelentést szabad formában, tehát nem formanyomtatványon kell megtenni, és a leírásnak a következőket kell tartalmaznia: a kozmetikai termék gyártójának a nevét, székhelyét, telephelyét, az elérhetőségi adatait, a gyártási tevékenységet végző üzeme címét, valamint a felelős személy nevét, szakképzettségének, szakmai gyakorlatának okirati igazolását. A CPNP regisztrációs számokat, valamint a TID tárolási helyét is fel kell tüntetni.
Ezt a bejelentést meg lehet tenni levélben, de esetenként e-mailben is. Ja és persze ennek is van ám díja... összesen 20e Ft. 

Ha ez megvan, akkor ezt követően ki fog jönni az ÁNTSZ a gyártási helyre ellenőrizni. Az ellenőrzés alkalmával a következő dokumentumoknak kell ott lenniük, hogy be tudjuk mutatni őket:


  •  kockázatértékelés
  • gyártási technológia leírás
  • egyszerű bakteriológiai vízvizsgálati eredmény
  • munkaalkalmassági vizsgálati eredmény
  • veszélyes anyag bejelentés
  • rágcsáló irtásra kötött szerződés és az elvégzett irtás igazolása
  • biztonsági adatlapok a felhasználásra kerülő veszélyes anyagokról
  • termékek laborvizsgálati eredményei

Ha ez megvan, akkor ezt követően ki fog jönni az ÁNTSZ a gyártási helyre ellenőrizni. Az ellenőrzés alkalmával a következő dokumentumoknak kell ott lenniük, hogy be tudjuk mutatni őket:

  •  kockázatértékelés,
  • gyártási technológia leírás,
  • egyszerű bakteriológiai vízvizsgálati eredmény,
  • munkaalkalmassági vizsgálati eredmény,
  • veszélyes anyag bejelentés,
  • rágcsáló irtásra kötött szerződés és az elvégzett irtás igazolása,
  • biztonsági adatlapok a felhasználásra kerülő veszélyes anyagokról,
  • termékek laborvizsgálati eredményei,
  • ellenőrzik a címkén szereplő információkat is.

Ha ez az ellenőrzés megtörtént, és mindent rendben találtak, akkor kaphatjuk meg a hivatalos ANTSZ engedélyt. Ezt az engedélyt aztán minden esetben magunkkal kell vinnünk, ha árusítani megyünk, illetve azoknak a kereskedőknek is biztosítanunk kell 1-1 példányt, akik az üzletükben vállalják szappanjaink értékesítését.

A következő részben írok a CPNP regisztrációról is, valamint a GMP-ről, és arról is, hogy ahhoz, hogy a piacokon, vásárokon való árusításunk teljesen hivatalos legyen, ahhoz is külön engedély szükséges, ráadásul területenként.

Hát nem egyszerű...:(

2015. január 20., kedd

A hétvége margójára

Jócskán lekéstem a hétvégét megint, tudom. De mentségemre szolgáljon, hogy ezen a hétvégén tartottuk Rékus "barátos szülinapját". Így hívják ők az azokat az alkalmakat, amikor a barátaikkal együtt ünnepelhetik itthon az éppen aktuális szülinapjukat.

Erről a születésnapról jutott aztán eszembe egy két évvel ezelőtti történet, mely nagyon jól példázza, hogy miért is használjunk natúrszappanokat a boltokban megvásárolható, mindenféle mesterséges anyagokat tartalmazó mosakodószerek helyett. Mert most hazabeszélek...:)

Szóval két éve történt, hogy az én gyermekeim fellázadtak. Hogy ők miért nem habfürdőzhetnek, mint a többi gyerek...ez nem igazság... szörnyűek vagyunk... Megszántam hát őket, és Rékus szülinapjára vettem egy nagy tubus habfürdőt. Olyat, amely állítólag kifejezetten gyermekeknek lett kitalálva. Nagyon örültek, és habfürdőztek. Kb. 1 hétig.

Mert ekkor ismét megjelent a rég nem látott ellenségünk, a bőrpírral társult, viszkető száraz bőr. Na, ez volt az a pillanat, amikor én is igazán elkezdtem hinni a natúrszappanokban. Mert az addig OK, hogy jó a bőrnek alapvetően, mert csak természetes alapanyagokból van, és hogy hosszútávon egészséges, és még környezetbarát is. De azt még én sem hittem volna, hogy ahogy "lecseréljük" őket, akárcsak egy kis időre is, szinte azonnal, ilyen expliciten jelentkeznek a korábbi problémák! Nagyon meggyőző élmény volt...

Nyilván a habfürdőt már nem tudtam elkobozni, mert ajándék volt, de szerencsére gyorsan elfogyott aztán. Kicsit segítettem neki...;) Aztán jöhetett megint a kakaóvajas krém, hogy rendbetegye a bőrszárazságot, és persze visszatértek a kisvirágos, kisautós, mozdonyos, kakaós, rózsaszín, vagy éppen zöld jóbarátaink: a natúrszappanok. Azóta is velünk vannak, ha pedig habfürdőzni támad kedvük, akkor egy-egy este teszünk a vízbe egy adagot a tenzides, SLS-mentes samponunkból. :))

2015. január 11., vasárnap

Mi kell a bababőrre? Shea vaj, vagy kakaóvaj?

A múlt héten már érintettem ezt a kérdést, és mostanra itt az egyértelmű válasz... Pontosan ugyanaz történt, mint 4 éve, amikor Réka volt még baba, és bőrszárazsággal kűzdöttünk.

Annak idején, amikor Rékus bőre a törzs két oldalán dorozsmásan száraz, és piros volt, akkor kezdtem el krémeket készíteni itthon. :) Az ok az volt, hogy a nyers shea nem használt, a nyers kakaóvaj pedig nyilván annyira kemény, hogy szóba sem jöhetett. Így került sor egy kakaóvajas-rózsavizes krém készítésére, ami nagyon bevált, és azóta már sokakon segített, egyébként. A recept itt található. Persze ez egy régi recept, azóta van már jobb is, erről majd még később írok. Ezt a régit is lehet, hogy le kellene egy kicsit porolni. :))
Visszatérve: ez a rózsavizes-kakaóvajas krém 1 hét alatt rendbehozta Réka bőrét.

Most Nimród bőre produkálta majdnem ugyanazt, csak sokkal-sokkal enyhébb formában, pirosodás nem volt, csak a reszelősség, de ezt már ismerem, tudom, hogy ha nem kezeljük, akkor durvább lehet. Most nyers sheával nem próbálkoztam, csak shea habbal. Nem vált be. :( Próbálkoztam kakaóvajas krémmel, víz nélkül, ez sokat segített, de teljesen nem gyógyította meg a bőrét Nimródnak.
Meg aztán el is fogyott, újat nem készítettem, főleg időhiány miatt. Volt még azonban a több tégelynyi a mostani kakaóvajas-kókuszos, igazi süti illatú slágerkrémből (recept itt), és kiderült, hogy ez az igazi! 3 nap alatt megszüntette a bőrszárazságot, és a finom pihe-puha bababőr (jééé, egy babának :)) ) visszatért. Az eredmény egyértelmű: valószínűleg a téli bőrszárazságra nem tökéletesek a vízmentes zsíros krémek. Ha mégis ezeket használjuk, akkor figyelni kell arra, hogy vizes bőrre kenjük fel őket. De sajnos még így is: az emulziós krémek sokkal hatékonyabbnak látszanak. Arra azonban figyelni kell, hogy ezekben is a megfelelő olajok és vajak legyenek jelen. Valahogy az a gyanúm, hogy az emulgeátor jelenléte is fontos ahhoz, hogy a krémben lévő víz be tudjon hatolni a bőrünkbe, és ki tudja fejteni hidratáló hatását. De ez csak gyanú, egyáltalán nem biztos, hogy így van, próbálok majd utána nézni.

2015. január 9., péntek

Szappanjaim engedélyeztetése 3.

Először is a tuti receptről. Hogy az milyen? Fogalmam sincs. :) Mert mindenkinek kicsit más. Tulajdonképpen esély sincsen arra, hogy mindenkinek megfeleljünk. Nekem ezt a tényt elfogadni nehéz volt, így arra jutottam, hogy olyan szappanokat fogok készíteni, melyek NEKÜNK a legtutibbak... a többit meg majd meglátjuk :) Ebből a szempontból tehát csupán annyit tudok mondani, hogy mindenki a legjobb tudása szerint, bátran valósítsa meg álmai szappanját! ;) Biztosan lesznek olynok, akiknek ez ugyanúgy álmaik szappanja, mint nekünk.

Ha megvan a műhely, akkor be kell jelenteni az egyéni vállalkozó, vagy a cég ipari tevékenységét a területileg illetékes járási hivatal műszaki osztályán. A műhely "megléte" persze nem ilyen egyszerű, sőt, ez a legnehezebb talán az egészben. Erről a múltkor már írtam néhány sort. A szappankészítő műhely, mint a vállalkozás telephelye lesz bejelentve, mert a testápolási cikk gyártása (ez a 2042-es teáor, teáor számok a teaorszamok.hu címen találhatóak) telephelyengedély köteles tevékenység, ehhez tehát engedélyezett telephelyre van szükség. Engedély kell a járási hivataltól, a helyi ÁNTSZ-től, kiszáll a Környezetvédelmi, Területvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, a Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, valamint az ÉPítésügyi és Örökségvédelmi Hivatal. Ne ilyedjünk meg, ezeket nem nekünk kelll értesíteni, az összes szervet, még az ántsz-t is a járási hivatal értesíti, és van, hogy ki sem jönnek, azonban van olyan is, hogy az összes szerv kiszáll... Sőt, ezeken kívük, a tevékenység miatt jönnie kell a jegyzőnek, és a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőségnek is.... De először tehát be kell jelenteni a tevékenységet. Ehhez a legjobb, ha személyesen besétálunk az illetékeshez (a személyes kontakt a legjobb mindig), ő el fog mindent mondani. Fog adni egy nyomtatványt (neve: ipari tevékenység folytatásának bejelentése), ezen be kell jelölni a gyártás idejét, ami azt jelenti, hogy a héten, mely napon, hány órától hány óráig vagyunk ott, nyilatkozni kell, hogy nincsen veszélyes berendezésünk. Kell ezen kívül a bérleti szerződés a telephely bérléséről, valamint, ha jól emlékszem 3000Ft illetéket is be kell fizetni. Ennyi. Ha minden OK, akkor nem kérnek hiánypótlást, és fogunk kapni egy hivatalos értesítéi arról, hogy a telephelyünk nyilvántartásba van véve. Ha a műhely friss és ropogós, akkor ki fognak jönni a fentebb leírt szervek ellenőrizni. Ha a műhely már meglévő, gyártásra használt telephely,  akkor is ki fognak jönni ellenőrizni...:(

Közben kell keresni "valakit", aki megírja a TID (termék információs dokumentáció)-et. Erre vannak cégek, amelyekben vegyészmérnökök meg tudják csinálni az un. biztonsági jelentést, ez a lelke az egésznek, e miatt nem tudja földi halandó megírni. Mert egyébként a többi részét mindenki el tudná készíteni. És természetesen a végére kell egy aláírás, és egy okiratszám ( a diploma száma), melyek igazolják, hogy a TID-et illetékes személy készítette. Egy szó, mint száz, kell egy cég, mely el tudja készíteni ezt a dokumentációt. A mi részünkről a következőkre van szükség:
1. Be kell szerezni az összes használt alapanyag biztnsági adatlapját. Élelmiszerek esetében (napraforgó olaj, olivaolaj...stb) ilyet nem nagyon fogunk kapni, ekkor termékspecifikációnak, vagy információs adatlapnak hívják őket. A beszerzésük nem könnyű....sok helyen, pl a Tesconál nem fogunk ilyet kapni. Általában a német cégek nagyon együttműködőek, ilyen a Metro, a Lidl, ha élelmiszerről kell ilyen papír, akkor náluk kell érdeklődni. Kozmetikai alapanyag esetében a Cosmio nagyon együttműködő, ha pedig veszélyes anyagról kell, akkor bárhol adnak, mert akkor kötelező adni.
2. A csomagolóanyag biztonsági adatlapja is szükséges.
3. Be kell vizsgáltatnunk a szappanjainkat (erről a jövő héten), kell tehát egy labor, ahol a megfelelő mikrobiológiai vizsgálatokat elvégzik.

Ami még kell, az a Helyes Gyártási Gyakorlat (GMP). Ezt a múltkor már említésre került MSZ EN ISO 22716-os szabvány alapján adott műhelyre vonatkozóan mindenki által megírható, ehhez nem kell különleges végzettség. Vannak cégek, ahol adnak hozzá mintát is. Ehhez a dokumentumhoz kapcsolódóan egy csomó mindent majd a gyártás alatt dokumentálnunk kell, ami nagyon gáz....de ez nem az engedélyeztetési eljáráshoz kapcsolódó probléma.

Következő szombaton a laborvizsgálattal, az ántsz bejelentéssel és a GMP-vel foglalkozunk majd részletesen. :)











2015. január 4., vasárnap

Téli bőrápolásról

Mostanra ugyan megint gyönyrű idő van, ám néhány napja még zimankó volt, hideg, hó, és ami a bőrünk számára a lehető legrosszabb így télen: a levegő páratartalma is jelentősen csökkent. Mivel a bőrünk az a szervünk, ami folyamatosan interakcióban van környezetünkkel, ezért folyamatosan ki van téve a környezet változásainak is. Az extrém páratartalom csökkenés a levegőben pedig (ami extrém, az mondjuk a 60%-ról pár nap alatt 30%-ra csökkenő páratartalom, ezt még az én bőröm is nagyon megérezte, pedig alapvetően nem száraz....) még az alapvetően zsíros bőrű egyéneknél is bőrszárazságot okoz. 

Hogyan is védekezhetünk ez ellen? Egyrészt természetesen krémekkel. Ilyenkör a zsíros krémeket kell előtérbe helyeznünk, mint a shea hab (itt), vagy a kakaóvajból készült "hab" (itt), vagy bármi egyéb, amit szeretünk. A finomítatlan olajok testápolóként való használatát önmagában nem javaslom, mert ezzel becsaphatjuk a bőrünket, ezek további szárító hatással rendelkezhetnek.

Általában a babák, és az idősek azok, akinek a bőre a legérzékenyebbe reagál az ilyen extrém változásokra. Így nálunk is Nimród bőrén tapasztaltam egy enyhe érdességek, a háta két oldalán. Errre érdemes odafigyelni, mert a következő lépés az, hogy kipirosodik, majd ki is sebesedhet, és ekcémás lehet később...persze ahhoz nagyon el kell hanyagolni...:) 

Mi tehát a gyógyír? Elsőként természetesen na használjunk mást, csak oliva szappant, abból is az exrta szűz olajból készült, 8-9% szabad olajtartalmú illat- és színezékmentes csodát (mint azt már írtam itt, nagyon finom oliva olaj illata van...és zöld színű, nagyon gyengéden habzik, van aki szerint nem is habzik, szerintem azért igen...a juhtej miatt). A kókuszolaj tartalmú szappanokat ilyenkor kerülni kell, ez egyébként a angyon érzékeny bőrűeknek sem ajánlott így télvíz idején.
A másik pedig, ami nekünk nagyon bevált, az a kakaóvajas krém, mely az én gyermekeim bőrére mindig sokkal hatékonyabbank bizonyul, mint a shea. El is kezdtem kenni Nimród bőrét a még áprilisról maradt kakaóvajas "habbal" (hát igen, azóta sem volt rá szükségünk...:)) ), egész jól reagál, de azért kell kb. egy hét, amíg az eredmény meglátszik. Írok majd, és szeretném ennek a kakaóvajas krémnek a receptjét még optimalizálni a jelen állapotokhoz....csak ugye az idő, ami sosem elég....:))



Kedvencünk: bio, extra szűz olivaolajból készült juhtejes szappan, nagyon finom olivaolaj illattal...hmmmm:)

2015. január 2., péntek

Szappanjaim engedélyeztetése 2.

Ott tarottam múlt héten, hogy
1. kell egy múhely
2. milyen "szervezeti" hátterünk legyen

A szappankészítő műhely:

Alapvetően két lehetőségünk van. Az első az, ha bérelünk. Ennek havi költsége van, amit a bevételekből nyilván jó behozni. Ez azt jelenti, hogy ha  a műhely költsége kiadásként jelenik meg, akkor ezzel együtt is a bevételek és a kiadások legalább egálban legyenek, de persze a valóságban az lenne a jó, ha valamennyi nyereségünk is lenne. Erről majd a következő pontban.
Egy szappankészítő műhely bérleti díja elég változó. Én, minthogy Pécsen élek, nem tudom vállalni a Budapesti költségeket, elsősorban azért nem, mert ezek nemcsak a bérleti díjat foglalják magukba, hanem a felutazgatás díját is. A bérleti díj is Budapesti pénztárcához/bevételekhez van méretezve. Ha tehát az ember nem Pesten él, akkor érdemes elkezdeni kutakodni a neten, és keresni olyan szappankészítőket, akik műhellyel rendelkeznek. Nekem szerencsém volt, én Pécshez közel találtam olyan nagyon-nagyon jóindulatú és barátságos szappankészítőt, aki kiadja nekem a műhelyét, méghozzá éppen olyan áron, ami nekem, a múltkor leírt igényeimhez tökéletesen alkalmazkodik. De ez egy nehét pont, tudom, és tulajdonképpen minden ezen múlik...
A másik lehetőség a műhely építése. Sokan azt gondolják, hogy egy ilyen műhely megépítése nagyon macerás, hatalmas befektetés, és így már nem éri meg az egész. Ez sok esetben sajnos így is van. Az egész azon múlik, hogy mit mondanak az ÁNTSZ-nél. Először meg kell vásárolni a múltkor említett szabványt, ez vonatkozik a műhelyre is. Ezt érdemes átböngészni (márcsak elméleti szempontból is nagyon tanulságos), aztán ennek a tudásnak a birtokában időpontot kérni az illetékes ÁNTSZ ügyintézőjétől, és átbeszélni vele, hogy pontosan mit is vár el. A legjobb, ha alaprajzzal megyünk. Én egyébként három különböző ÁNTSZ munkatársával is beszéltem, és mind a hárman rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak, csak jó tapasztalataim vannak velük kapcsolatban.
Alapvetően olyan helyet érdemes keresnünk műhely gyanánt, ami lehetőség szerint nem műemlék. Ebben az ügyben először érdemes felkeresni a helyileg illetékes járási hivatalt (ha jól emlékszem, akkor a műszaki osztályt...), és a helyrajzi szám birtokában pontosan megérdeklődi, hogy ott lehet-e ilyen tevékenységet (testápolási cikk gyártása) folytatni.
Néhány alapvető elvárás van a műhellyel kapcsolatban, ezek elég általánosak, de azért érdemes megbeszélni személyesen ezeket is. Legyen például vezetékes víz és csatornázott legyen, valamint a szemétszállítás is alapvető.
Ilyenek: elkülönített bejárat és kijárat (az alapanyagok és a késztermékek ne keresztezzék egymást). A bejárat után öltöző, külön kézmosási lehetőség és étkezésre alkalmas hely (ezek akkor fontosak, ha elkülönített épületben van a műhely, ha egy ház/lakás része, akkor általában eltekintenek tőlük). WC is kell. Szükség van egy alapanyagraktárra és egy késztermék raktárra is, ez utóbbi a szappanok esetében lehet szabad polc is. A készítés egy elkülönített helyiségben kell hogy történjen, ez általában olyan, mint egy konyha. Nem kell plafonig csempézni általában, de ésszerű magasságig kell a mosható felület, és a padló is jól tisztíthetó legyen. A két tálcás mosogató alapvetően elvárt. Ami még fontos, az egy külön szekrény, amiben a veszélyes anyagokat tároljuk (NaOH, illólajok). Hát ennyit röviden az elvárásokkal, és ez még finomodhat egyedi elbírálás szerint, ahogy már írtam.

Vállalkozásról:

Kezdetben ez a kérdés is rettentő fontos, hiszen nem mindegy, hogy mennyi tőkénk van, mennyit tudunk befektetni, és mit szeretnénk kihozni a vállalkozásból. Erről is írtam már a múltkor...
Lehetünk egyéni vállakozók, vagy alapíthatunk céget is. Ezeknek meghatározott havi költsége van, sajnos, és ezt ki kell termelnünk. Egyrészt adózni kell. Nagyvonalakban erről csak annyit, hogy általában a szappankészítők, ha egyéni vállakozók, akkor kisadózók. Ennek havi költsége (durván) másodálás esetén 25000, főállás esetén 50000Ft. Ez fix. Egyedi meggondolások lehetnek....E mellett ki kell termelnünk az egyéb kiadásokat is, ezek: a műhely díja (vagy/és a rezsi díja), a könyvelő díja, járulékok, ha vannak, alapanyagok ára és az irodai szerek/csomagolóanyagok ára. Ezen kívül a "fizetésünk" is költségkét számolható el. Na, ha ezeket összeadtuk, akkor lehet számolni, hogy hány szappant is kell elkészíteni (és eladni, hoppá) ahhoz, hogy ezek fedezve legyenek. Ha ezeken felül sikerül értékesíteni, akkor az a profit, ám abból is adózni kell még.

Ha már létező cég keretein belül kezdünk el tevékenykedni, akkor azért könnyebb a helyzet, hiszen a kezdeti nehézségeket a cég egyéb tevékenységei elviszik a hátukon, de aztán ott is nyilván bele kell húzni, már ami az értékesítést illeti. :)

Tevékenységként a következőket kell felvenni: testápolási cikk gyártás (2042 teáor), csomagolás (8292 teáor).

A következő lépés a tuti recept, a TID (termék információs dokumentum) megírása valamint az ipari tevékenység bejelentése az illetékes (itt a műhely holléte a fontos) járási hivatal műszaki osztályán. A következő szombaton...