2014. december 28., vasárnap

Szappanjaim engedélyeztetése 1. :)

Idén nyáron kezdődött, mikoris elkezdett valami motozni a fejemben. Nem voltam már megelégedve azzal, amit szappanfőzés címen produkálok, semmilyen szempontból. Úgy éreztem, hogy szükségem van a továbblépésre, a fejlődésre. Ez nyilván elsősorban nem is a szappanokról, hanem inkább rólam szólt, az én örök "elégedetlenségemről", és folyamatos fejleszteni vágyásomról...

Azt gondolom, hogy a szappanfőzés azért nem a lehetőségek kimeríthetetlen tárháza, ami azt jelenti, hogy a "tökéletes" recept megtalálása, a legszebb szín, vagy a legjobb illat megalkotása (ami persze mindenkinek más és más lehet) na és persze a legdúsabb habzás receptbe foglalása azért véges számú lehetőséget rejt magába. :) Így a legnagyobb kihívásnak az engedélyeztetés tűnt.

Fogalmam sem volt, hogy hogyan is vágjak bele, így kezdtem a Házikencénél, jeletkeztem az üzleti tanfolyamukra. Ez most nem a reklám helye, tényleg... igazából a tanfolyamon elég jól elmondták, hogy mi a menet, lépésről lépésre, de azért volt pár pont, ami nekem nem volt világos, és ha nem lettek volna jófej ismerőseim, meg jófej TID-esem, akkor lehet, hogy még benne lennék a folyamatban, és nem sikerült volna relatíve gyorsan túlesni rajta. :) Bíztatni nagyon nem bíztatták az embert a házikencések, puszta tényanyagot mondtak, de mondjuk legalább nem burkoltak rózsaszín felhőkbe, nem ringattak álmokba. Valamint az világos volt, hogy a tanfolyami anyagon túl nem fognak "ingyen" segíteni, vagy tanácsokat adni, azonban a megbízást, a munkát azt tényleg tisztességesen megcsinálják, szó se róla. :) Egy szó, mint száz: számomra ez a tanfolyam egy jó alapot adott ahhoz, hogy lássam a folyamatot, és el tudjam kezdeni.

Az első lépés az volt, hogy kellett egy cég, melynek a keretében ez az egész vállalkozás működhet. Vagy egyéni vállalkozó leszek. Az ám, csakhogy én az üzleti élethez fikarcnyit sem értettem, fogalmam sem volt, hogy hogyan vágjak bele, és egy ilyen szappankészítő vállalkozás elindítása, ha egymaga vág bele az ember, akkor komoly tervezést jelent. De amint mondtam, én nem a pénz miatt szerettem volna végigcsinálni azt az egészet, hanem egyrészt a személyiségfejlődési törekvéseim miatt :), másrészt a hitem miatt, miszerint én hiszem és vallom, hogy ezek a szappanok, és persze a natúrkozmetikumok is, tényleg jobbá teszik a világot, és ha ezeket használjuk, és készítjük, akkor mi magunk is jobbak lehetünk általuk. És nem utolsó sorban ott vannak a gyermekeink, akiknek nem mindegy, hogy milyen mintát látnak tőlünk: azt, hogy rabszolgákként szolgálunk, és stagnálunk egész életünkben, vagy azt, hogy képesek vagyunk arra, illetve hogy elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy alkossunk, fejlődjünk, és talán jobbak is legyünk. Vagy boldogabbak.

Én nem akartam pénzügyi tervezetet írni, nem akartam számolni. Nem akartam a pénzre gondolni. Csak meg akartam ütni egy szintet. Így végül a családi bt keretein belül való tevékenykedést választottam.
Ha velem ellentétben valakinek számolni kellene, vayg számolni szeretne egy ilyen választáshoz, akkor a legközelebbi bejegyzésben, (ami jövő héten szombaton lesz, reményeim szerint) megmutatom a különbséget, számolni fogunk. :) Elöljáróban csak annyit, hogy én nagyobb biztonságban voltam akkor, ha a családi cégen belül kezdek el működni.

Mivel a kozmetikumok gyártása telephelyengedély köteles tevékenység, ezért szükség van egy műhelyre is. Méghozzá nem is akármilyenre, de ezt biztosan tudjátok Ti is. Van egy szabvány, amely alapján egy ilyen műhely kivitelezendő, ez pedig az MSZ EN ISO 22716-os számú. Érdekes módon a szabványban leírtak megítélése igencsak az adott településhez tartozó ÁNTSZ "személyes" megítélésén múlik. Ennek persze lehet a jó oldalát is nézni: ez lenne az emberi oldal, az egyik. Amit tekintsünk kellemesnek a sok száraz dokumentum között. Erről is legközelebb....:)                                    

2014. december 27., szombat

Karácsony, karácsony...

Tavaly vettünk egy kis lucfenyőt, amit kiültettünk a házunk elé az udvarra, méghozzá azért, hogy ezen túl ő legyen a karácsonyfánk. Tavaly még nagyon kicsi volt, idén már egy picit nagyobb. Nagy szeretettel díszítik a gyerkőcök minden évben, nálunk ez az ő önként vállalt feladatuk. Ők így várják az angyalkákat, hátha tesznek valamit a mi kis karácsonyfánk alá, mikor eljön az este, a sötét, akkor amikor már nincs esély a lelepleződésre... Idén csodálatosan szép időnk volt karácsonykor, ezeket a napokat tulajdonképpen végig a szabadban töltöttük, remélem, hogy húsvétkor nem fogunk cserébe szánkózni, mint két éve...:) (itt)




Idén beújítottunk mézeskalács téren, az ötlet alapvetően az enyém volt, Bendegúz feljavította kicsit. Mi alapvetően a puha mézeskalácsot preferáljuk, bár a tökéletes receptet még nem találtuk meg, ami nekünk van, annak a tésztájával nagyon nehéz bánni...konkrétan törik, nem tudom, hogy miért. Így aztán a cukormázas díszítés idén nem jöhetett szóba. El kellett ugyanis tüntetni a kis szépséghibákat. Így jött az ötlet, hogy mártsuk csokiba. Aztán az újabb ötlet, hogy a fele legyen fehér csokis, a másik fele pedig étcsokis. Az eredmény nagyon finom, a kétféle csoki íze csodásan illik a mézeskalácshoz, ez a süti fogyott el a leghamarabb idén...:) És szerintem nem is néz ki rosszul, vagy legalábbis elég egyedi lett.
Íme:

Mézeskalácsok csokiruhában
Írtam már, hogy megvan a hivatalos engedélyem a szappangyártáshoz, és árusításhoz. :) Ez úton is szeretném megköszönni a buzdításokat, gratulációkat! Ezeken fellelkesülve úgy döntöttem, hogy leírom nektek az engedélyeztetés menetét, ahogy velem/velünk történt. Természetesen nem a száraz ügyéntézésről szeretnék írni, hanem arról, ami sok hozzám hasonló szappankészítő lelkében motoszkál kérdésként.... hogy vajon érdemes-e... Holnap kezdem! :)

2014. december 19., péntek

Megvan!!! :)

Kedves Blogolvasók, Érdeklődők, és Mindenki, aki elhivatott a natúrkozmetikumok készítése, vagy vásárlása iránt!! :)

Örömmel értesítelek benneteket, hogy hivatalos, jogerős, bár még kissé meleg papírral rendelkezem arról, hogy saját készítésű, szuper hatású és még annál is csinosabb külsővel rendelkező juhtejes szappanjaimat immáron hivatalosan is készíthetem, és árusíthatom!
Továbbá, hogy ma, várhatóan egész nap a Pécsi Nick Udvarban fogok árusítani! 

A Nick Udvarról itt van egy cikk. A helyról általában kevesen tudnak, aki betér jobbára csak véletlenül teszi (van egy bejárata a Murphy's Pubbal szemben, és a Széchenyi térrel szemben is), így most itt felhívom a figyelmeteket arra, hogy gyertek, mert több ügyes, és persze nagyon kedves kézműves is ott árusítja portékáit. Van kerámia, több stílusban, filc játékok, ékszerek..és mostmár én is. :)

Gyertek el, várlak Benneteket!! :))


2014. december 7., vasárnap

Nemezelt szappanok karácsonyfadísznek...is...

Sokszor felbukkanó, visszatérő ötlet a szappankészítők körében a szappanok nemezelése. Szerintem csodajó dolog nemezelt szappanokat készíteni, mivel az eredmény nemcsak szép, hanem hasznos is. Most, hogy közeleg a karácsony, akár ötvözhetők is azok az okok, melyek miatt ezeket a tárgyakat elkészítjünk.

Először is: szép, és egyedi díszítő elemei ezek a szépségek lakásunknak. Ha karácsonyi stílusban ügyeskedünk, akkor fontos elemei lehetnek házunk ünnepi díszítésének. Készíthetünk például gömböket, melyekre nonfiguratív elemeket tűnemezelünk, de akár lehet rajtuk kis karácsonyfa, vagy szaloncukor is. Ha összefűzzük a gömböket, akkor a hóesésre emlékeztető fűzért kapunk, ami a színesre festett, vagy fával bevont fal előtt nagyon szépen mutat. :) Sajnos az illatok alig-alig tudnak érvényesülni a gyapjún keresztül, így ezekkel az elemekkel csak úgy tudunk operálni, ha a már benemezelt szappanra cseppentünk néhány csepp fahéjat, ánizst, szegfűszeget, vagy narancsot.

Másodszor: lehet belőlük akár karácsonyfadísz is. Ebben az esetben egyedül a szappanok súlyára kell odafigyelnünk. Ha például gömböket gyúrunk a szappanokból, akkor ezek ne legyenek túl nagy méretűek, különben lehúzzák a fenyőágakat. A fára is lehet fűzért készíteni, melyet aztán karácsony után a fürdőszobában is hasznossá tehetünk, immáron szappan mivoltát kidmborítva.

Harmadszor: mindezeket ajándékba is elkészíthetjük, és garantált, hogy akár gyerek, felnőtt a megajándékozott, örülni fog neki. :)


Nemezelt szappanok karácsonyfadísznek

Nemezelt szappanok karácsonyfadísznek